“Gondoljon valami szépre!” – hangzik el az altatóorvos utolsó mondata, és megsimogatja a páciens arcát. Ő utána mély álomba szenderül, ahol gyönyörű helyekre látogat, szeretteit látja viszont – amíg a sebész dolgozik. 

150 évvel ezelőtt ez a szituáció elképzelhetetlen volt, az emberiség még csak ábrándozott róla, hogyan lehetne operálni fájdalom nélkül. Egy egyszerű foghúzás, hólyagkő eltávolítás, vagy a háborús sérülések ellátása, ezek mind borzasztó fájdalmakkal jártak. A sebésznek egyenesen kapkodnia kellett, majd nem egyszer menekülni a tett helyszínéről :).

Azóta eltelt másfél évszázad, orvosok generációi dolgoztak azon, hogy a legelső éter narkózistól eljussunk napjaink modern altatásához, ahol az aneszteziológus vigyázó szeme mellett számtalan szenzor és gép csipog, villog, görbéket ír, és vigyáz arra, hogy ez az utazás a lehető legkíméletesebb és legbiztonságosabb legyen.

Sokszor a páciensek az altatóorvost nem is ismerik, csak az operáló sebészt. Nem is tudják, hogy ki fogja őket elaltatni, pedig az ő feladata ugyanolyan fontos. Hálás lehet az a sebész, akinek a munkáját olyan aneszteziológus segíti, akinél a páciensek mosollyal az arcukon ébrednek.

Büszkék vagyunk rá, hogy mi ilyen remek szakemberrel dolgozhatunk együtt! Egy olyan fotót hoztunk most, amelyet ő készített az operáció végén (egyidőben végzett mellnagyobbítás és midi hasplasztika). Könnyű dolga volt, hiszen az édesapja fotóművész 🙂