Szakmai önéletrajz


1975. december 9-én születtem Nagyváradon. Iskoláimat a nagyváradi Ady Endre Liceum-ban végeztem. 1994 és 2000 között a Marosvásárhelyi Orvos-, és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatója voltam, majd egy évet dolgoztam a Nagyváradi Megyei Kórház Sebészeti Osztályán. 2001-ben kezdtem sebész rezidensként dolgozni a Károlyi Sándor Kórházban. 2004-től szakorvosjelöltként a budai MÁV Kórház Mellkassebészeti Osztályán tevékenykedtem, majd a kórház bezárását követően a Szent János Kórház Sebészeti Osztályán készültem fel a szakvizsgámra. Időközben lehetőségem nyílt tanulni a Szent Rókus Kórház Sebészetén is, az I-es számú Gyermekklinika sebészetén is, illetve a Központi MÁV Kórház sebészetén is. 2008-ban sikeresen megszereztem Általános Sebészeti szakvizsgámat, majd a Szent Imre Kórház Sebészeti Osztályán folytattam orvosi tevékenységemet.
2004-ben ismerkedtem meg a plasztikai sebészet világával, dr. Traub Alfréd segítségével. Ezt követően igyekeztem a plasztikai sebészeti szemléletet alkalmazni a munkám során. 2010-ben felvételt nyertem a plasztikai sebészeti képzésbe, melyet a Szent Imre Kórházban, illetve a Szent István Kórházban folytattam. 2013-ban szakvizsgáztam, majd 2014-től az osztály profilvezető helyettesi szerepkörét láttam el. 2016-ban adjunktussá neveztek ki. Sebész mestereim, akiktől tanultam: dr. Svastics Egon, dr. Traub Alfréd, dr. Jósvay János. 2021. januárjában búcsúztam el a Szent Imre Kórház csapatától, ahol 12 éven keresztül tanultam, dolgoztam és igyekeztem szolgálni a páciensek gyógyulását, szépülését. A jóindulatú daganatok eltávolítását, az onkoplasztikai helyreállító műtéteket és több lépéses műtét sorozatokat továbbra is végzem a magánellátás kereti között.
Dr. Varga Zsombor plasztikai sebész

Dr Varga Zsombor, plasztikai sebész

Szakmai elismerések

2016 - Egyetemi adjunktus
2014 - Semmelweis-díj
2014 - Szent Imre Kórház Plasztikai Sebészet: profilvezető helyettes

Magyarország videós arcképcsarnoka: Dr. Varga Zsombor